Rasszizmus elleni akcióhét - 2010
2010.04.25.
A Zene a rasszizmus ellen kampány 2010 tavaszán csatlakozott a nemzetközi rasszizmus elleni akcióhéthez.
Tavaszi rendezvénysorozatunk a legkülönbözőbb zenei stílusokat és irányzatokat vonta be, ezzel is szimbolizálva a rasszizmus elleni összefogás széles spektrumát.
Budapesti rendezvényeink február 27. és március 27. között zajlottak. Március 21-én a Gödör Klub Nagyszínpadán Antirasszista különkiadással jelentkeztünk. Az esemény főpróbáján Károly walesi herceg is részt vett.
A38 - Subscribe - 2010. március 27.
Millenáris - ZARE főpróba és hercegi látogatás - 2010. március 19.
Video by Fathir Ismail
A mácius 21-i rendezvény délutáni megnyitóján beszédet mondtak a rendezvény főtámogatói, a brit, az amerikai és a svéd nagykövetek. Ezt követően az Animal Cannibals és vendégei nyitották a koncertsorozatot.
A Gödör Klub egyre jobban megtelt és a Karaván Familia műsorán már nem lehetett mozdulni. Sorra követték egymást a különböző, erre az estére összeállított formációk, és a végén az este valamennyi fellépője közös énekléssel igyekezett összekötni azt, amit a rasszizmus szétszakít.
Gödör Klub - ZARE Antirasszista Különkiadás - 2010. március 21.
Képek: www.szorfdeszka.hu
Budapesti programok
![]() | Zene a Rasszizmus Ellen: Antirasszista különkiadás 2010. március 21. vasárnap 18:00 Gödör Klub Erzsébet tér, Budapest A belépés ingyenes. Támogatók | |
![]() | Est a rasszizmus ellen 2010. március 18. Cökxpon Ambient Café, Budapest | |
![]() | Artworkshop - filmvetítés, beszélgetés 2010. március 12. 21:00 Bunker, Budapest Csepel, Fémformaöntő u. Beugró: 700Ft. | |
![]() | Artworkshop - bunker party - filmvetítés, beszélgetés 2010. március 13. 20:00 11-es bunker, Budapest Csepel, Fémformaöntő u. 20. Zenekarok támogatása: 700Ft. | |
![]() | SUBSCRIBE 2010. március 27. Kapunyitás: 18:30, kezdés: 19:30 Budapest A38 Jegyár: elővét 1600 Ft / helyszín 1900 Ft. |
Vidéki programok
További információkért keressen bennünket az info@zare.hu email-címen.
Partnereink
Kapcsolódó oldalak
![]() | Brit Nagykövetség | |
![]() | Szubjektív Értékek Alapítvány | |
![]() | Love Music Hate Racism | |
![]() | UK@Sziget blog | |
![]() | A Magyar Dal Napja videó | |
![]() | Sziget 0. nap galéria |
English















